A neve

Egyelőre, Stiles igazi keresztneve hatalmas titok. Jeff Davis-t többször kérdezték már, mikor fogja végre elárulni, mire a sorozat kreátora annyit felelt, hogy biztosan csak a sorozat legvégén. Tehát ha tényleg tudni akarjuk mi Stiles igazi neve, a Teen Wolf végéig kell várnunk és ez a pillanat nem akarom, hogy elérkezzen. Vissza kanyarodva a nevéhez, annyit tudunk róla, hogy nehéz kimondani mivel lengyel. Az egyetlen nyom amivel rendelkezünk eddig, az aktájára írt keresztneve utolsó pár betűje, amit még az első évadban mutattak meg, a The Tell (1×05) című rész alatt,  egy szülői értekezlet során:  -ienim. 

De Stiles karaktere nevének komoly és összezavaró történelme van.

A sorozat készítése idejében egy forrás úgy azonosította őt mint “Stan Stilinsky”, és az IMDb-n is ugyan így szerepelt, a szereplők listáján az első résznél.

A The Tell (1×05) című rész alatt, nem csak a keresztnevéről tudhattunk meg valamit, de az is hogy a vezetéknevét nem “y”-nal írják. Az MTV hivatalos oldala is Stiliski-ként tartja nyilván Stiles-t.
A vezetékneve írásmódja már csak azért is kérdéses, mert az apja Stilinsky seriffként szerepel a szereplők listáján, még is amikor először látjuk a seriff névtábláját “Stilinski” áll rajta.

A The Tell című rész alatt Az edző, Bobby Finstock viccet csinált Stiles keresztnevéből, és azt mondta, ilyen nevet adni egy gyereknek felér a gyerekbántalmazással.
A vicc elő lett szedve a harmadik évadban is amikor a doktor, mondani akar valamit Stilesnak az MRI-előtt de nem volt benne biztos hogy kell kiejteni a nevét, és azt hitte elírták az aktáján azt.

Tyler Posey a 2011-es Comic Con panel során azt mondta a nézőknek, hogy megfogjuk tudni a keresztnevét, és “bedilizünk” tőle.

Jeff Davis a The Fantastic Show-n azt mondta “Sok ember gondolja azt hogy nincs is neki kereszt neve, mert még én sem tudom mi lenne, de én tudom… és tényleg nagyon nehéz kiejteni.” Persze nem volt hajlandó elárulni ekkor sem a nevet helyette azt mondta: “Talán az utolsó évad utolsó részében.. a sorozat végén talán.”

Dylan azt nyilatkozta, hogy ő abban reménykedik hogy Stiles-nak normális neve van, csak valamilyen oknál fogva ő nem szereti, ezt a lehetőséget viszont Jeff Davis kizárta.

Egy újabb nyomot kaptunk az 5. évad 8. részében, amikor Stiles a suli könyvtárához tartozó belépőkártyáját nézegeti. A kódkártya szerint Stiles igazi keresztneve “M”-el kezdődik.

Összegezve: Egy lengyel férfinévről van szó ami sokat jelentett egykor az anyukájának Claudiának, rettenetesen nehéz kimondani, M-el kezdődik és -ienim-re végződik. Nektek van tippetek mi lehet az?

 

 
Facebook oldal
 
Projektek
Teen Wolf - Farkasbőrben
Megjelenés: 2016 őszén Szerep: Stiles Stilinski
Scott McCall átlagos középiskolás szó nélkül csatlakozik egy éjszakai rendőrségi akcióhoz legjobb barátjával, ám az erdei kutatás közben megharapja egy vérfarkas. Élete ezután soha többé nem lehet már a régi…

Deepwater Horizon
Megjelenés: 2016.09.30. Szerep: Caleb Holloway
A film a Deepwater Horizon tengeri fúrótoronyról szól, ami 2010 áprilisában robbant fel, ezzel pedig létrehozta a legrosszabb olajfoltot az Amerikai Egyesült Államokbeli történetében a Golf-öbölben.

The Maze Runner: The Death Cure
Megjelenés: 2018.01.12. Szerep: Thomas
A fiatal hős, Thomas belefog a küldetésbe, hogy megtalálja a gyógymódot a Kitörés nevű halálos betegségre ami a külvilágban élőket támadta és fertőzte meg a Földet elpusztító napkitörések után.
 
Csevegő
 
Család részleg
 
Partnerek

12/12
Lekerültél?  x  Feltételek

 
Twitter
 
Oldal információk

Szerkesztő: Fruzsi
Téma: Dylan O'Brien
Nyitás: 2015. július 28. (Hostinger) 2016.06.23 (Gportal)
Ajánlott felbontás: 1440x900
Ajánlott böngésző: Mozilla firefox
Köszönet: CherryUniverse & NikkiWorld & GlamourFactory
Elérhetőség: @
Online látogatók:

belépés  x   kilépés

Jogi nyilatkozat

Az oldal nem áll kapcsolatban sem Dylan O'Brien-nel sem a Teen Wolf sorozat írójával. Ez egy rajongói oldal azoknak akik kedvelik Dylan-t és szeretnének értesülni a legújabb hírekről. A magyar törvények szerint minden itt letöltött részt / zenét 24 órán belül törölnöd kell a gépedröl! A DylanObrien.hol.es oldal teljes tartalma saját munka, fordítás. Ami esetleg nem, ott a forrás fel van tüntetve. Ezért, minden szöveg részleges vagy teljes másolása és sajátként feltüntetése szigorúan TILOS!

 

 
Látogatók
Indulás: 2016-06-22
 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!